Amennyiben felismerte azt, hogy az otthonában lévő nyílászárók már nem funkcionálnak tökéletesen, úgy már megtett egy lépést az egészségesebb és komfortosabb otthon megteremtéséhez vezető úton. Sokan azonban nem jutnak el odáig, hogy rászánják magukat a felújításra, hiszen úgy vélik ez csakis úgy lehetséges, ha komplett ablakcserét végeznek el az otthonukba. Félnek a nagy kiadástól, a felfordulástól, a zajtól és a kosztól, ám ennek nem kell törvényszerűen így lennie. Létezik ugyanis egy másik módszer is ablakok javítására, ami nem más, mint az utólag történő ablakszigetelés, amellyel még hosszú évekre meghosszabbíthatjuk az ablakaink élettartamát. Nagyon sok esetben még azokat az ablakokat is meg lehet menteni, amelyekről már úgy gondolnánk, hogy nincs más megoldás, csak az, ha leszereltetjük őket és kidobjuk. Az utólagos svéd nútbemarásos módszer segítségével ugyanis, akár egyetlen nap leforgása alatt felújíthatjuk régi, menthetetlennek hitt öreg ablakainkat. A munkafolyamat első lépéseként a szakemberek az ablakok és az ablakkeretek között lévő rések nagyságát és helyét térképezik fel, majd meghatározzák azt, hogy milyen szigetelő anyag lesz a legjobb a probléma elhárítására. Ezután az ablakok leszerelésre kerülnek, majd felhelyezik őket egy állványra. Ekkor elvégzik a bemarást, majd felhelyezik a megfelelő méretű szigetelő anyagokat a helyükre. Innentől kezdve már csak az ablakok visszaszerelése, zárjavítása és némi takarítás következik, ami nem igényel túlságosan nagy erőfeszítést. Ebből is látszik, hogy a módszer könnyen, gyorsan elvégezhető, így nem kell sokáig halogatnunk a döntést.
Vágjon hát bele Ön is bátran, és keressen fel minket az ablakai szigetelése céljából.
Tekintse meg a videót és győződjön meg a technológiáról: